Fehér fölső, fekete alsó. Mint mindig. Az idei évnyitó sem különbözött annyival az eddigiektől, bár sajnos az évet pár szomorú perccel kellett indítanunk, gyászolva egyik iskolatársunkat, aki nyáron, egy osztálykiránduláson vesztette életét. Nehéz volt. Ott állni, és blúzunkra kitűzött fekete szalaggal nézni azokat a keserűen szép képeket, amiket kivetítettek az egész iskola számára. Nem szólt senki. Hallgattunk. Várva az utolsó akkordot a "Somewhere, over the rainbow" című számból, ami ezalatt szólt. Mindenkit facsartak a könnyek, aki egy kicsit is magába mélyedt. Mert azért, baromi igazságtalan dolog elvenni egy életet olyantól, aki mindössze 17 évet tudhatott a magáénak.
 Az ünnepség egyszerűségében volt felemelő, megindítóan csodálatos, olyan, amilyenre tényleg büszke lenne, ha látná. Talán most is látta, és ő is meghatódott azon a pillanattöredéken, amikor az összes tanár és diák, még a szülők is visszafolytott lélegzettel és halk sóhajjal, lekűzdve a sírást, a következő tanév felé fordultak újra, nem feledve őt sosem.
 Az egészben az fogott meg leginkább, hogy az emberek mennyi érzést tudnak egy helyen táplálni, ha sokan vannak. Ezért is gondoltam, hogy ennek szánok egy kis írást itt, amellett, hogy minden elmenő lélek megérdemelne pár szót a világban. Én nem bírtam végig nézni a videót róla. A Naptól sem igen láttam, távol is álltam, de főleg azért, mert elég volt a mások tekintetében tükröződő fájdalmat leolvasnom ahhoz, hogy tudjam, ha odanézek, elbőgöm magam.
Van egy olyan fogalom, hogy "kritikus tömeg" (critical mass). Ez nemcsak azt a biciklis-felvonulást jelenti, aminek résztvevői előtt minden évben fejet hajtok, vagy egy kémiai fogalmat, hanem - egy tudós elmélete szerint - azt a szituációt is, mikor a piros lámpa előtt egyre több ember gyűlik össze, és ha kellő számú gyalogos van, egyszer csak elindulnak. Egyszerre. Mert elérték azt a "kritikus tömeget", amikor már el kell, hogy induljanak. Érdekes, nem? De igaz, legalábbis amiket tapasztalok a városban. Talán így van ez a könnyekkel is. Mármint olyan esetben, ha te nem ismerted annyira az illetőt, aki meghalt. Tudod, hogy milyen érzés elveszteni valakit, át tudod érezni a fájdalmat, a halandóság örök veszteségét és ezért te is sírsz. Senkinek nem jutna eszébe nevetni ilyenkor. Nemcsak, mert tök bunkóság. Hanem, mert senki nem tud nevetni. Rátelepszik az az érzelem-mennyiség az emberre, amit a körülötte lévők árasztanak, és ha ezek kellő számban veszik körül, ő maga is érezni fogja a fojtogató érzést, a mardosó tehetetlenséget és bánatot. Azt hiszem így van ez. És ez gyönyörű. Az olyanoknak, akik milliók élete fölött döntenek, országok sorsát irányítják, talán ot kellett volna állniuk mellettünk, hogy lássák mindezt. Lássák és figyeljék. És érezzék. Nemcsak az ürességet. Nemcsak a sötétséget. Hanem a könnyeket, amik marva végig szelik az arcukat...

  A teljesen kétkedő olvasóknak üzenem, hogy igenis vannak született vesztesek. Hogy mást ne említsek, itt vagyok én példának. Nem, ez nem önostorozás, ez szimplán reális igazmondás. Merthogy így van. Tudom, és ezt nem is szégyellem, be vallom nyíltan: LÚZEREK MÁRPEDIG LÉTEZNEK, ÉS ÉN IS EGY VAGYOK KÖZŰLÜK.
Hogy meghatározzam ezt a fogalmat,íme pár példa: én vagyok az, akit még az önműködő ajtó is orrba vág ha elbambulva megállok előtte; én vagyok az, aki télen elcsúszik a zebrán, miközben épp egy helyes sráccal szemezek (aki azután természetesen nagy röhögésben tör ki...), és igen, én vagyok az, aki, mikor beleharap a képviselő-fánkba, akkor annak a tölteléke a szoba egészét (főleg a ruhámat) beborítja, nem pedig a számba megy (igen, Zsuzsi, arra az esetre gondolok :P).
A tetovált L-betűt már többször is javasoltam a hozzám hasonlóknak, mint pl azt is, hogy kiérdemelnénk egy külön parlamenti képviselő megszavazását is, hiszen (figyelembe véve, hogy csökkentett képességűek és kétbalkezesek vagyunk) több minket segítő törvényre és a jogszabályok módosítására lenne szükség a teljes társadalmi egyenlősgünket illetően. Na igen, de ki az, aki felkarolná, a lúzereket?! Senki...
 Néha az ember kezdi elfelejteni, hogy ki is ő, és a tetovőált L is a homlokunkon, mintha halványodna, hogy aztán, amint elkövetünk valami szörnyű nagy bakit, ismét lángolhasson. Ezzel mind így vagyunk, szóval tessék beletörődni: ez az L nem henna, és nem lemosható. A szerencse forgandó, de a lúzerség örök.
Azonban nem szabad elkeseredni! Én se teszem! (csak nagyon néha...aztán túllépek rajta) Mert van valami, amivel mi is jobbá tehetjük ezt a világot^^ Najó, ez talán némi túlzás, de tény, hogy a mi rendeltetésünk az, hogy megnevettessük a népet itt a födön, közben meg azt csináljuk amit szeretünk. Nincs annál nagyobb bénázás, mint amikor egy született vesztes (alias lúzer) elkezd megfelelni a környezete elvárásainak, és azzal égeti magát, amihez amúgy sem ért... A művészeknek könnyű dolguk van. Egy művészlelkü lúzer nem olyan feltünő, mert a legtöbb elvont ember magától is csinál bénázásokat. De a hétköznapi-lúzereknek azért nehezebb. Egy két tanács a jövőre nézve:
 - Ne vedd komolyan a dolgokat és akkor könnyebben átesel majd rajtuk!
 - Nevess te is, és igyekezz ne paprika-vörös lenni minden tekintet után!
 - Fogd fel úgy a dolgot, hogy a kövi életben te fogsz majd másokon nevetni! Muhahahah!
 - Xard le azt, hogy mit gondolnak rólad mások. Elvégre semmivel nem vagyunk rosszabbak másoknál, sőt! Ha mi hibázunk, akkor indoklásképp ott az L betű a homlokodon...de ha egy "normál" ember hibázik, az már sokkal gázabb, és ezt ő is tudja!:)
Jah, és most ne kezd el nézegetni a fejed a tükörben, ez az L betű ott van és kész...a kiválasztottak felismerik magukon a jelet...:)

Najó, annyira azért nem utálom a sulit, mint ahogy azt a fent leírt címből le lehetne vonni következtetésként. Csak úgy gondolom, elfojtja a kreativitásunkat, és az egyéniség halálához vezet, miközben megpróbál mindenkit ugyanolyan mutáns-stréberré formálni. Igen, emberek, jobb ha tőlem tudjátok meg: az iskolák egy olyan szervezet által működtetett önismétlő egységek, melyek célja az, hogy minden évben újra és újra, tonnaszámra gyártsák le az IQ számban is megegyező, egyéni gondolkodásmentes termékeket, azaz minket. (Igen, szeretem a sci-fit és nem, nem nézem a Star Gate-et...)
Vannak dolgok, amiket meg kell, hogy tanítsanak. Pl a kivonás, összeadás, olvasás, írás,ístb.. de az összes olyan matematikai feladat, ami komoly fejtörést (és nem egyszer bukást) eredményez a humán beállítottságú egyéneknél, nos azok feleslegesek. A matek tanárom (aki amúgy az egyik kedvenc tanárom) azt mondta, hogy ezek a példák nem a matek érettségit hivatottak segíteni, sokkal inkább a hosszú távú dolgokat, hogy fejlesszük az agyunk területeit és gyakoroljuk ezeket a feladatokat is. Ezt el is fogadom, oké. De minek ezeket osztályozni?! Ráadásul teljesen igazságtalan rendszerben, mert én hol vagyok hasonlítható egy olyanhoz aki matematikus szeretne lenni, könyörgöm?? Á, mindegy. Falrahányt borsó amit ide írok, mert ettől még nem lesz másabb a dolog.
Csak még egy gondolat. A reál beállítottságú tanulók könnyen lehetnek ötösök pl töriből, csak segg kell hozzá, úgymond. Magyarból is minimum 4esek, maximum a fogalmazásaik nem hibátlanok. DE! Egy humános ezt mikor mondhatja el magáról? Én, ha megfeszülök, se tudom megérteni a kémiát vagy a fizikát. Számomra ezek csupán élettelen, rideg tárgyak, néhány képlet és egyenlet halmazai, amiket azért sulykolnak belénk, hogy még nehezebben tudjuk átvészelni kamasz éveinket, és hogy növeljék az öngyilkos 16 évesek számát a statisztikákban. Ja. Ez így van ám...
De, minthogy nem szeretném elvenni senki kedvét sem a továbbtanulástól, vagy a gimitől (Trefort forevör!:)), így azt is meg kell jegyeznem, hogy vannak még liberális iskolák, amik közelítenek ahhoz a képhez ami jó lenne... Najó. Ez hazugság. Mire Magyarországon belátják az Én és sok intelligens, lázadó tehetség igazát, addigra én már rég nyugdíjban leszek...pff.. jó kilátások.
 Konklúzió: két dolgot lehet tenni. Az egyik az, hogy azt mondod, rendben, megmutatom, hogy én is meg tudom írni ezt a szar kémia dolgozatot és igenis jobb vagyok mint a sok kockafejű béna (bocs az érintettektől, csak...értitek). Nem csak verset írni tudok, rajzolni, vagy énekelni, a fizika példákat is baromira vágom mert ha kell, otthon bemagolom az egészet!MUHAHAHAHA!! Na, elárulom, ez a jobbik eset. Az öntörvényű, makacs, de önbizalom teljében lévő ember (az én szótáramban, ez a basszákmegmind-típus.) Én a másikba tartozom (én csak úgy hívom, lúzer), vagyis ha nekem beszól a tanár, vagy karó lesz egy dolgozatom, akkor a francnak sem fogok tanulni legközelebb... még annyira sem. És mivel úgy gondolom, soha nem lesz rá szükségem, és szakadjanak meg, én ezt nem tudom felfogni, inkább bevágom a durcát és kussolok egész órán. Na igen. Tudom, ezzel csak magamnak ártok, a tanárt nem érdekli a hisztim és az se, hogy én leszek a jövő nagy forgatókönyvírója (ego...), én mégis ekkor érzem azt, hogy igen, visszakapták. És igen, ez a blogbejegyzés is amellett tanuskodik, hogy a lúzerek élete nem habostorta...de ez már egy másik történet:)

 Szerelem első látásra. Milyen szépen is hangzik, nem? Sokan ezt betudják a romantikus tinivígjátékok forgatókönyvének, meg Meg Ryan filmjeinek fő motívumaként, de az a nagy helyzet, hogy ez létezik. Pontosítok: szerintem csak ez létezik...
 Ha találkozol egy sráccal/csajjal, rögtön, a legelső félórában amit vele töltesz, eldől a dolog. Mert mit is nézünk meg pl egy srácon először? (én legalábbis): 1: A TEKINTETE (nem az arca, hanem a tekintete, hogy hogyan is néz rám, mosolyog,stb.) 2: A FENEKE (igen, a hölgyek is hajlamosak hátulról is megszemlélni az urakat..ez ösztönös állítólag és most nem magyarázom el, hogy miért van így, ha érdekel, olvass utána.) 3: CIPŐJE 4: KEZE
Az olyanokra, hogy szőrtelen mellkas, arc, hát,stb nem is térek ki mert szükségtelen asszem.
A lényeg az, hogy miközben beszélgetsz vele, felméred hogy hogyan is néz ki, stb rá kell hogy jöjj: kell-e ő neked? Ha halál jóarc, imádsz vele beszélgetni, fél szavakból is megértitek egymást, de a franc se tudja miért, a csókjától menekülsz; vagy úgy néz ki mint egy Adonisz, az utcán mindenki, nemtől függetlenül utána fordul, és tudod, hogy jobbat se kívánhatnál, de a második mondata után már unatkozol, akkor semmi értelme az egésznek. Hidd el, úgysem működhet.
Tudom jól, hogy az olyan járás, amiben nincsen szerelem, az nem tarthat sokáig. Egyikőtöknek sem jó. És egy idő után ő is érezni fogja, hogy ez csak hitegetés az ő és önmagad számára is. Olyan nincs, hogy majd idővel megszeretem... majd később megszokom, stb.
Ha csak barátnak kell, jobb, ha az elején közlöd vele. Ha csak szexelni akarsz, nos akkor is tedd ugyanezt.
Az olyan párok, akik azt hajtogatják, hogy évek óta ismerték egymást, aztán egyszer csak történt valami és ráébredtek, hogy imádják egymást, ők is első látásra szerettek egymásba. Ha nem is tudták rögtön, érezni mindenképpen éreztek valamit, max csak később jöttek rá, hogy ez az érzés valami szikra volt, fellángolás, maga a szerelem. Tudni fogod, ha olyan lesz a helyzed, hogy megtalálod a nagy Ő-t. És tudni fogod azt is, hogy ebből a kapcsolatból soha nem lesz valódi szerelem. Mert valami, bármi nem stimmel. Ez nem a te hibád és nem is az övé. Talán az enyém, hogy bogarat ültettem a füledbe és mostantól kezdve minden randin magadat fogod figyelni, hogyan reagál a pulzusod az Ő látványától.

Nos, ismét itt. Blogolok, fáradságos pillanatokat áldozok értetek. Hehe...annyira azért nem fáradságos, amúgy is unatkozom. Szóval inkább írok.
 Az első emlékem a netről az, mikor arra kértem apukámat, hogy a munkahelyi számítógépén Xenás képeket keressen nekem. Akkor véglegesen elkönyveltem a kis 5 éves agyamban, hogy az internet a világ legtutibb dolga: csak beütöd hogy mit akarsz, és ez kiadja.
Később jött a chat-es korszakom (most mit tagadjam; mindenkinek van ilyen...még neked is, jobb ha tőlem tudod:P). Szerintem a chat.hu belőlem élt, mivel naponta sokmilliószor jártam föl. Igazából, így visszagondolva rá kell hogy jöjjek, túl sok értelme nem volt. Hosszas beszélgetéseimnek egyetlen gyümölcse lett: megismerkedtem ott egy tök kedves sráccal, aki Romániában lakik, és azóta is tartjuk a kapcsolat.
Tehát internet pro, vagy kontra: mint tudjuk, a világhálón fellelhető dolgok végeláthatatlan skálájának 90%-a hülyeség, ocsmányság, stb.. De a maradék 10%-ot, ha megtalálod, akkor egyrészt hazudsz, másrészt meg rengeteg hasznos infót fellelhetsz, komolyan. Én nemcsak az egyik legjobb barátomat köszönhetem a netnek, hanem számtalan olyan dolgot, ami nélkül most nem olyan lennék amilyen vagyok, vagy csak később válnék ilyenné. Én hiszek a sorsban, hogy azért találkozom valakivel, mert találkoznom KELLETT vele. Ez így oké, sztem. Lehet, hogyha nem lenne internetem, akkor is megtalálnék mindent Japánról (L), de így felgyorsíthatom a dolgot és több időm marad másra:)
Ja, és amúgy ha nem lenne net akkor most Ti sem élvezhetitek ezt a fantasztikus írást, alias Dessy blogját. Szóval aki fikázza az internetet, azt küldjétek hozzám bátran:))
Tisztában vagyok azzal, mennyi káros hatás éri a sok hülyegyereket ha 22 és fél órát töltenek naponta a gép előtt. De tényleg. Azonban azzal is tisztában vagyok, hogy ezek a hülyegyerekek születésüktől fogva HÜLYEGYEREKEK!! Nem a net tehet róla, ő csak elősegíti, hogy a hülyegyerekek-mamák és papák felismerjék azt, hogy a gyerekük egy cyber-függő kretén lett. Bocs az érintettektől. És ott van a sok lúzer, másnéven a szemüveges-görnyedthátú-mindigsápadt-holdkóros pasik, akik még sosem szólítottak meg nőt, így a netes pornón és Angelina Jolie képein élvezkednek (megjegyezném, Angie az enyém és nem adom!!), na meg a Cod2-n. Nos, az ilyenek meg reménytelenek. Ha ilyennel találkozol akkor menekülj.
Én akkor is azt vallom, hogyha a netet értelmes dolgokra és mértékkel használod, akkor tökjó. Mint ahogy most is. Csakis mértékkel. Úgyhogy, most elköszönök. Szép estét!
Pucee

Tudom, írhattam volna hamarabb is, elvégre 11-én értünk haza körülbelül 6-ra. De aznap készülődtem a Alibis bulira, és hát nem nagyon volt időm a bloggal foglalkozni (ezt azt hiszem az a sok ezer látogató meg fogja érteni:P).
A lényeg az, hogy jó volt végre itthon. Mert a tenger tényleg gyönyörű, az idő is szép volt (kivéve az utolsó napot, amikor az étteremben az elektronika bemondta az unalmast a vihartól és nem működőtt semmi, így a konyha szó szerint egy szál gyertya mellett dolgozott, tényleg le a kalappal!) és a szállásunk is kifogástalan. A horvát emberek rondák, nincs mit tenni (természetesen a kivételt itt Dr. Kovac képezi a Vészhelyzetből, aki egy szuperpasi..), így a strandon nem nagyon volt nézelődnivaló.:)
Nem szeretem a nagy napot, így főleg az árnyékban voltam, de azért az igenis betett, mikor hazaérve, minden ismerős akivel csak találkoztam azzal jött, hogy nem is barnultam semmit! Nem úgy, mint az egyik barátnőm, aki még év közben elment strandolni, és másnap olyan barna volt (illetve vörös) hogy az már zavarbaejtő volt. De komolyan. Tudjátok, vannak azok az emberek akiknek olyan kék szemük van, hogy már szinte zavar, pedig tök szép de olyan nagy meg minden (néha az enyém is ilyen, olyankor mangának hív a családom...de nálam sokkal durvább pl az egyik barátnőm meg a biosztanárom). A lényeg az, hogy ezek mellé a nagyra nyíló tökkék szemek mellé az arca tök vörös lett, és ha ránéztél nem tudtad eldönteni, hogy az öszhatás szép, vicces, vagy ijesztő. Ezért a legmegfelelőbb szó az, hogy zavarbaejtő.
Kicsit eltértem az eredeti tárgytól, attól, hogy mennyire imádom Budapestet. Mert ez egy gyönyörű város, csak látni kell a rejtett, néha igen apró szépségeit, melyet általában csak a hatalmas képzelőerővel és beleérző képességgel megáldott földlakók vesznek észre ebben a rohanó és igen zavaros városban. Pedig mindenhol ott vannak. Apró csodák, melyek felfedezésre várnak. Néha ezek csupán régi házak, vagy a templomok amiknek imádom a rózsaablakait (nem vagyok keresztény amúgy), esetleg a buszon egy érdekes tekintet, ami mögött egy titokzatos lélek rejtőzik, és akire ha ránézel, nem tudod mit gondolj. leginkább azt: zavarbaejtő.

 Úgy tűnik, a családom elérkezettnek látta az időt, hogy egy jó kis horvátországi utat  szervezzen két másik ismerős családdal, így augusztus elején. Ne értsetek félre, imádok a családommal nyaralni menni mert ők az univerzum legnagyszerűbb emberei (akik ugyan nem restek húst is enni, de ezt kivételesen megbocsátom nekik), de PONT MOST kell elmennünk, amikor annyi barátommal kéne taliznom. PONT MOST, mikor éppen kigyógyulva a depresszív napokból, ismét tenniakarás meg ilyen szolgáljuk-a-közt-kreatív-dolgokkal vannak bennem^^
Mindegy. Túl élném. DE! 10 nap. Emberek, 10, azaz tíz nap. Nem 5, amit felfognék egy iskolai hét hosszúsági szünetnek a tengerpart mellett sütkérezve, nem is 7, hogy: hát oké, nem árt egy kis net-nélküli pár nap az életemben, amikor minden percet az önmegvalósításomnak fogok szentelni...hanem...10!! Igen. És ez alatt a pár nap alatt szörnyű dolgok fognak bennem végbe menni. Csak pár dolog, íme:
1.nap: megérkezés az első szálláshelyre. (Ilyenkor még az újdonság varázsa segít lekötni az elmém, tudod...)
2.nap: Reggeli pancsi meg dumcsi meg séta meg hasonló kellemesen semleges dolgok. Ja és indulás tovább este...
3.nap: Megérkezés este gondolom. Ki leszek fáradva. De elleszek. Naplózok meg ilyenek.
4.nap: Pancsi meg rajzolgatok, olvasok, dumcsizok sétálgatunk a környéken...
5.nap: Nagy betűkkel belevésem egy fába hogy a fele már megvan!! meg a szokásos pancsi,stb..
6.nap: Vásárolgatok mindenfélét a barátaimnak csak hogy ne érezzem a hiányukat.
7.nap: Az antiszociális énem kezd felülkerekedni rajtam. Amúgy még elleszek.
8.nap: Tudatosul bennem, hogy 8 napja nem láttam a barátaimat és msn-t sem.
9.nap: Teljes letargia...Minden szökőkútba belemászom majd és tele eszem magam fagyival.
10.nap: Itt pedig türelmetlen leszek és csak azért sem szólalok meg angolul senki kedvéért. A barátaim nevét fogom skandálni és egész nap kagylókat fogok gyűjteni meg a hazaindulást sürgetni.

Nos igen. Elég nyilvánvaló, nem? Hogy barátfüggő vagyok...pff.. ez van.
Most megyek. Már bepakoltam. 11-én írok majd talán. Bár akkor meg Alibi lesz... majd meglássuk. Szép nyarat mindenkinek továbbra is azért!:)
pucee

Kapcsolatom ezzel a sorozattal úgy kezdődött, hogy elkezdtem kapcsolgatni a tv-t, és egyik műsor sem ragadott meg igazán (hozzáteszem, hogy összesen 8 azaz nyolc csatorna volt beállítva azona a készüléken), így kerültem közelebbi kontextusba a Cool-lal. Nos, első ránézésre megállapítottam, hogy Brian Kinney igenis jól néz ki, mi több, ő a legtutibb pasi akit csak láttam tv-ben. Justin meg egy édes kis angyal, imádom őt meg a művészi vénáját:)
Ja, szóval hogy miért KELL megnéznie ezt mindenkinek?! Csak pár ok, hogy tisztában legyél mit hagysz ki ha meg sem próbálod és mit kapsz ha veszed a fáradságot és felnézel 23:40 körül:
1: Nem látod Brian Kinney-t. Első és legfontosabb indok, és ha van egy kis izlésed akkor nem is érdekel a többi, ezzel meg is elégszel és most spurizol a tv elé.
2: No tabu. Kapsz egy jó adag őszinteséget, illetve valóságot. Elég életszagú az egész hogyha tényleg komolyan veszed...
3: Humor. De tényleg. lehet hogy csak én vagyok így, de imádom a QAF humorát!
4: Meleg szubkultúra-tan, és kőkemény próbatétele annak, hogy hány Barbra Streisand filmet láttál életedben. Kezdheted a tanulást:P
5: Debbie szuper szivárványos cuccai minden percet megérnek!:)
6: Sok helyes pasi egyhelyen! Ne mondd, hogy nem érdekel?!
7: A zene! Imádom a zenéjét!:)
8: Megnézhetjük, hogyan is kéne kinéznie a Pride-nak Budapesten is...
9: Mindenki megtalálhatja a kedvenc szereplőjét, mert annyira jók a karakterek benne, hogy öröm nézni. (természetesen az egyik legősibb karakter archetípus Brian-é, és én imádom:))
10: És végül: Egyszerűen ez egy dráma, amihez hasonlót nem nagyon tudsz nekem mutatni. (Ne erősködj, a Szívek szállodája kismiska ehhez képest!)

Na, most ennyi.. de csak azért hagyom abba mert kezdődik.. bizony:) és mennem kell.:P
jóéjt!

Nos, hol is kezdjem. Talán, hogy ha ma nem vagyok kegyetlenül depis és antiszoc, akkor sosem kezdem el ezt a blogot. Bár ma sem így terveztem. Mikor hazaértem, magamhoz vettem a Zizis zacskót (tudod, sok kis színes cukorbigyó..), ledobtam magam a tv elé, bekapcsolatam David Bowie-t és rövid időn belül mély letargiába süllyedve vártam a véget. A vég ugyan nem, helyette apukám állított be egy új számítógéppel, és rá kellett jönnöm hogy még nem jött el az én időm.
 Ha már itt tartunk, had mondjam el, hogy mennyire együttérzek annak a 17 éves fiúnak a családjával, akik most vesztették el a fiúkat. Igen, pár napja. Meghalt, mikor egy kiránduláson lezuhant egy hegyről. Az élet néha sóvár kegyetlenséggel bünteti az embereket és még élvezi is. De komolyan, nekem meggyőződésem, hogy az Élet szereti nézni a mi szenvedéseinket. Mint egy szappanoperát.
Szeretjük bemesélni magunknak, hogy a halál távol van és sosem érhet el minket. Azután történik valami, amitől olyan közel kerülünk hozzá, hogy szinte érezzük jeges lehelletét. Így volt ez velem is. Egy barátomnak szintén meghalt egy ismerőse. 18 éves lány, megölték. Egy másik ismerősöm évfolyamtársa, 17 éves, szintén ma halt meg.
Nem tudom igazán, hogy szereték-e keresni összefüggéseket, vagy logikát ebben a sorozatban ahol mi vagyunk a szereplők. Szerintem a forgatókönyvírónk beszívott mikor ezt a részt írta. Miért? Mert azokat a szereplőket írtja ki a könyvből, akikre még szükség van, akik előtt van cél... Az Élet persze jól mulat. Ezért is mondom, emberek: az élet kegyetlen!
 Nem áll szándékomban elrontani a napotokat, csak tudjátok ma antiszociális vagyok. És baromi bunkó mindenkivel. De nem akartam ennyi fájó dologgal előhozakodni, komolyan. Ennyire nem vagyok szemét. Csak antiszoc. És kicsit türelmetlen. Mint ma, mikor a McDo-ban (ahova amúgy sohe nem megyek be mert nem támogatok multikat, most csak anyukám akart bemenni..) sorban álltunk, előttünk meg anyuka a gyerekkel. És 10 perc alatt a gyerek nem tudta eldönteni, hogy milyen ajándékot akar a Happy Meal Menu-höz!! Kit érdekel?! Kapjon valami béna műanyag vackot amit két héten belül tuti megun, és menjenek tovább!! Ja, amúgy hangosan megjegyeztem, hogy  "ha lenne egy gépfegyverem..." és erre mindenki rám néz csúnyán..nem értem ezeket a földlakókat, de tényleg.
Hú, azt hiszem elsőre elég lesz ennyi. Úgysem fogjátok ezt többet olvasni mert most elkönyveltek egy bunkó, gyerekgyűlölő (milyen igaz...:)), pesszimista csajnak és töbebt ide se néztek. És nem lesz igazatok, mert más vagyok. Hogy milyen pontosan, arra most nem tudok felelni, majd holnap. Addigra elmegy a Rossz-Dessy és előjön a Jó^^

Szóval mára ennyi. Jóéjszakát minden földlakónak! És minden antiszociális, és szellemileg vagy lelkileg sérült egyénnek is... (el lehet gondolkodni, hogy kik lesznek többségben;))

Jóéjt!