Nemrég olvastam egy cikket a Cosmoban (oké, vessetek meg!) ami a mai álom-munkákat vette nagyító alá és visszautasította azt az elképzelést, miszerint manökennek lenni a világ legtökéletesebb állása. A kérdezett modellt a népszerűségről is kérdezték. Mert ugye mindenki ismeri pl Naomi Campbellt, vagy éppen Kate Mosst. Rengeteg olyan modellt tudnánk felsorolni akik a 90-es évek tündöklő égisze alatt váltak nemcsak híresekké, de ikonokká is. Azonban kérdéses, vajon hány mai modellt tudnánk ugyanígy csípőből mondani? Mert én egyet se.

Mindezt gyorsan a felgyorsult életvitel számlájára is írhatjuk, hiszen olyan világban élünk, ahol a mikróhullámú sütő két perc alatt vacsorát tud nekünk készíteni, és ahol 10 perc elég egy otthoni hajfestésre (-> a reklámok szerint..).
 Szerintem viszont mi magunk is hibásak vagyunk, mert tényleg nem érdekel más, mindenki csak saját magával foglalkozik. De hát ez természetes, a média is ezt sugallja mindenhonnan: vedd meg MAGADNAK azt az új mosógépet, törődj a SAJÁT karriereddel, és legyen sok sok pénzed, hogy mindent el tudj intézni magadnak. Persze ez jó, az ember nem lesz rászorulva a másikra, önálló lesz.
Igen, de aztán az a rengeteg önálló ember mégiscsak egy tömeggé alakul. Mint a villamoson: egymás mellett állnak, mégis mindenki úgy viselkedik mintha semmi köze nem lenne a másikhoz és ő különb lenne. Csakhogy ez nem lehetséges, legalábbis a 4-6oson.
 A kiválasztottak sikeresek lesznek, és boldogok, de aztán jönnek majd mások és újabbak és egyszerűen a világnak nincs ideje megismerni őket. Saját tapasztalattal is rendelkezik mindenki..pl: beköltözöl az új lakásba és annyira el vagy foglalva annak berendezésével, az új bútorok megvételével, hogy közben észre sem veszed kik is vannak körülötted. Persze észreveszed, egy kis idő elteltével. Vagy előre megnézed kik a szomszédaid? Igen, talán, de nem azért mert olyan baromira érdekel az életük, hanem MAGAD miatt. Mert TE nem akarsz zajongó, balhés emberek mellé költözni.
 Talán a legelső közeg ahonnan kikerültek a "hírességek" az az irodalom. Oké, a tudományban és a történelemben is vannak, de maradjunk az irodalomnál mert én azt szeretem,jó?:) (ÉN..)
Szóval, ha végig lapozgatod a könyveidet rengeteg olyan embert találsz akiknek az életéről és munkásságáról még évek, sőt talán évszázadok múlva is tanulni fognak a fiatalok. De a maiak közül ki az aki érdemes lenne erre? Mert bizonyára akad. Minden művészeti ágnak megvannak a maga Shakespeare-jei, mégha nem is drámáznak annyit..:)
Valahogy elvesztek a nevek, értelmüket és feladatukat vesztették. A reneszánsz zsenikultusza a példa arra hogy valaha igenis volt rá igény hogy ismerjék a nagy alkotókat. Amikor a filmgyártás beindult senkit nem érdekelt kik is játszanak benne...de aztán a közönségnek "szüksége volt" a sztárokra, akiket imádhat. És elérkeztünk a végszóhoz. Ma is vannak sztárok. De mintha a sztárság sokkal egyszerűbben megszerezhető lenne mint régen, és ezzel együtt hipp-hopp el is tűnik. Madonna nem fog egyhamar. De ugye tudjuk hogy ő is 84-ben vált ismertté?
És ma pedig, kis sarkítással, a névtelenség birodalmában élünk. Amúgy Lilla voltam.