A tűrőképességem igazán tiszteletreméltó, ha úgy vesszük, hogy sikeresen veszem az öcsém kamaszkorát, a barátaim hülyeségeit, és még a kutyámat is sikerült megnevelni. Néha. Ha ő is egyetért. De a lényeg: most eljött a pont. És elég volt, sajnálom.

 Igen, megvetendő de hát én mindig figyelmeztetek mindenkit a kibírhatatlan természetemre és antiszociális napjaimra. Szóval most az történt, hogy látszólag mindenki úgy tesz (majdnem mindenki) mintha nem venné észre hogy én mit tettem/segítettem/szerettem csinálni. Najó, ez így teljesen értelmetlen úgyhogy egy párhuzamos példával konstatálom dolgot. Képzeld el hogy imádsz őő.. festeni. Nagyon élvezed és habár csak hobbi, de akkor is fontos neked és ahol csak tudsz, segítesz a barátaidnak hogy mondjuk együtt gyakoroltok vagy ilyesmi. Aztán eljön a nap mikor van egy galériamegnyitó és az egyik barátodat elhívják, de ő nem neked szól hogy "gyere és állítsuk ki együtt a képeinket". Nem. Viszont tőled kéri el az ecseteidet. Meg mondjuk a vásznadat. És megkér hogy azért gyere el szedni a jegyeket. Csudajó.
Na hát ez van. (Ha valakinek most leesik miről van szó légyszives NE írjon nekem semmit, mert hogyismondjam...már nem érdekel a téma:D más komment jöhet)
Persze ezután az ember átértékeli a dolgait, hogy kinek mit fog megtenni. Leginkább csak magamnak. Az elkövetkező egy hétben legalábbis, mert ennyi időre van szükségem hogy feldolgozzam.
Szóval elgondolkodtató, hogy egyes emberek mennyi mindent képesek feláldozni a siker érdekében. Én nem tudnám. Nem azért mert kurva becsületes vagyok, hanem mert emberileg senkit se tudnék megalázni úgy hogy nem szólok neki, ha egyszer tudom hogy neki is fontos.
De az is lehet hogy az én hibám, nem vagyok elég rugalmas és mindent magamra veszek.. haha ezt a sort csak a lelkiismeretek fehérre domestos-ozására írtam ám. Bizony, mert ahogy egy festővásznat lecserélni olykor nagyon egyszerű, úgy van az a lelkiismerettel is, amit beszennyezett már valami. Aki csak sikeres galériákban gondolkozik annak valószínűleg, tegyen bármit is, az a vászon örökké ott lesz előtte makulátlanul, fehéren. Én valamiért képtelen vagyok erre. Talán mert ragaszkodó típus vagyok. Az én vásznam marad. Akármennyire is foltos és festékes, én szeretem a szineit.